| 18. ORSZÁGOS DIÁKFILMSZEMLE |
|
|
|
|
2011-ben tizennyolcadik alkalommal rendezzük meg az Országos Diákfilmszemlét, mely mára a legjelentősebb, amatőr, fiatal filmesek bemutatkozását segítő fesztivál. A filmszemle művészeti és pedagógiai jelentősége is kiemelkedő, mivel a fiatalok számára ez az egyetlen olyan országos esemény, ahol a diákok filmes szakemberekkel személyesen konzultálhatnak az alkotásukról. A zsűri a vetítések után minden nap elmondja segítő, ösztönző szándékú véleményét, tanácsát a fiatal alkotóknak. A Diákfilmszemle minden augusztus utolsó hetében mutatja be egyéni jelentkezők és alkotócsoportok munkáit állandó helyszínünkön, az Aranytíz Kultúrházban Budapest egyik legkorszerűbb közművelődési intézményében. Az esemény országos jelentőségét bizonyítja a 18 éve egyre növekvő érdeklődés, mind a jelentkezők számában, mind a média részéről. Vetítéseinket és kiegészítő programjainkat nagyszámú közönség látogatja, és figyelemmel kíséri a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió és számos internetes portál. Minden jelentősebb újság és televíziós csatorna beszámol valamilyen formában a Diákfilmszemléről: előtte közlik nevezési felhívásunkat, beharangozzák, alatta tudósítások és riportok készülnek, a díjkiosztó után közlik az eredményt, és számos helyen bemutatásra kerülnek a nyertes alkotások.
A NEVEZÉSI LAP innen tölthető le. Az 1994-es, első Diákfilmszemle óta, ez a rendezvény a fiatal filmesek hagyományos, éves és egyetlen bemutatkozási lehetősége, melyre általában 200-250 alkotást neveznek be a filmet készítő diákok. Nincs első, második, harmadik helyezett, minden - arra érdemes - alkotó elismerésben részesül (pénz/tárgydíjak, dicsérő oklevelek). Három kategóriában lehet nevezni: általános iskolás (7-14 év), középiskolás (14-18 év) és fiatal filmes (18-30 év). A zsűri természetesen az adott korosztálynak megfelelően bírálja el az alkotásokat, rendszerint minden kategóriában találva elismerésre méltó művet. A Diákfilmszemle teljes egészében non-profit rendezvény, nincs nevezési díj és programjai ingyenesen látogathatók. A programokról és vetítésekről tájékoztató kiadványt sokszorosítunk, mely minden látogató számára ingyenes.
A zsűribe a következő szakembereket tervezzük meghívni:
Elmondhatjuk, hogy a Diákfilmszemle díjfelajánlóinak felkérése alkalmával, a kulturális és üzleti világ számos intézménye, cége önzetlen segítséggel fordul felénk, és az eddigi jó kapcsolatnak köszönhetően minden esztendőben számos díjjal tudjuk jutalmazni mindazokat, akik alkotásaikkal maradandót, szakmai és közönség szemmel is egyaránt értékes produkciót neveznek szemlénkre. Díjfelajánlóink névsora még nem végleges, de évről évre olyan szervezetek és magánszemélyek, mint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, Médiawave, a Duna Televízió, a Magyar Független Film- és Videószövetség, a Filmvilág újság, MOKÉP, Szőke András, Matkócsik András POLIFILM Műhely Alapítvány és reményeink szerint sokan mások.
A Diákfilmszemle konferenciájának témája 2011-ben:
Résztvevők:
Program:
Részletes tematika:
Aug. 22. - Hétfő
Aug. 23. - Kedd
Aug. 24 – Szerda
Aug. 25 - Csütörtök
Aug. 26 - Péntek
Aug. 27 - Szombat
Aug. 28 - Vasárnap
A szemle főtámogatója: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium
A szemle rendezői:
További információ:
|



2011. augusztus 23-28.