2009. AUGUSZTUS 23.

Diákfilmszemle - 0.

2009. augusztus 25-én, 14.00 órakor veszi kezdetét a 16. alkalommal megrendezett Diákfilmfesztivál az Aranytízben, Pesten. A 160 nevezett alkotásból az első napon 18 darabot vetítenek le, kezdve a különböző csoportokkal, stúdiókkal, és főként fiatal filmesekkel. 26-án este 19.00 óráig a vetített filmek száma 59-re gyarapszik, 27-én pedig, épp a 90. sorszámmal jelzett film már a miénk lesz (kívülről fújom a programot :). A mi, korábbi bejegyzésekben is látható három kisfilmünket délután öttől vetítik, rögtön utánunk pedig - micsoda véletlen egybeesés - Szemendrey István három kisfilmje következik. Este héttől nyilvános konzultáció, okítás, kritika, és a többi várható. 29-én, szombaton este 19.00 órakor ér véget a vetítés, a 160. kisfilm után másnap délután egykor kezdődik az eredményhirdetés, és nagyjából este 18.00-kor érhet véget a Filmszemle.

Hogy ezt a sok szöveget miért is kellett elolvasnotok? Internet-hozzáféréstől függően terveim szerint minden este itt a blogban jelezni fogom az aznapi eseményeket, megosztom Veletek a kisfilmekről alkotott véleményem és miegymás. Remélem, lesz miről írnom!

A Diákfilmszemle lezajlása után, pedig a blog visszatér a régi kerékvágásba, a jól megszokott, hézagosan frissített "filmkritikákkal" együtt. A későbbiekben olyan filmekről várhatók írások, mint a lehengerlő XXY, Az ember gyermeke, vagy a középszerű Ausztrália, és a nevetséges Őrült szenvedély. Emellett most már időszerű volna Lynch filmjeiről is ódákat zengnem. Szépen lassan be lesz pótolva minden.

2009. AUGUSZTUS 26.

Diákfilmszemle - 1.

25-én kezdetét vette a 16. Diákfilmszemle. A filmeket elég gyorsan elkezdték vetíteni, sokszor a tervezett időpontok előtt végeztünk, bár ezt nyilván senki sem bánta. A legelső filmek a nemzetközi körből kerültek ki, cseh, lengyel, stb., és 1-2 kisfilmen kívül én nem dobtam hátast. A programfüzet megfelelő részeit teleírtam, ha mindez az alkotók kezébe kerülne, lehet, hogy kettétépnének, de a saját kisfilmjeimmel szemben is legalább ennyire kritikus próbálok majd lenni, ha ez nyújt némi vigaszt.

5 nemzetközi kisfilm után beindult a hazai gépezet is. Volt egy-két egész szép megoldás, ötletadásnak sem voltak utolsók. Engem általában véve végig zavart a hang nélküliség - a sok csend egyszerűen unalomba taszította az amúgy érdekes kisfilmeket. A zsűri a konzultáción erősen kihangsúlyozta, hogy a hangokra extrém figyelmet kell fordítani, bármilyen fárasztó és nehéz is (ezután a három kisfilm után már nekem is van benne némi tapasztalatom), hanghibákkal kiadni a kezünk közül akármit is - élve temeti el a filmet. Egy 15 perces darabra külön felfigyeltem, amiben Tarantino Kutyaszorítóban című filmjét idézték meg - ez mondjuk a zsűri számára nem volt egyértelmű, az én szerencsém is annyi volt, hogy nemrég láttam a filmet. Aztán a megfelelő fordulatok a végén - egész hatásosak voltak. Az egyetlen kameraállás nagy kihívás lehetett a színészek számára (és nyilván színészvezetés szempontjából is), de mindenki jól teljesítette a feladatát. Kábé ennyi.

Ezután következett a megváltás, melynek címe C-dúr, s egy fiatal filmes követte el. Technikai szempontból kikezdhetetlen: úgy láttam, a készítők filmes szabványnak megfelelő kamerával dolgoztak, kiváló kép- és hangminőségben. A rendezőnek külön megvolt a saját operatőre, cameramanje, stb., így figyelme osztatlan maradhatott, és ez nagyon meg is látszott a filmen. A filmen. Ez a 7 perces mű volt az, ami nem diákfilm, rövidfilm vagy ilyesmik, hanem valódi Film. Épp ezért teljesen megdöbbentem, ilyenre nem számítottam, s nem láttam sem előtte, sem az óta a szemlén. Persze még van öt nap, számomra ez máris az egyik legemlékezetesebb dolog volt. Külön tetszett, hogy természetesen, mindenféle szájbarágás nélkül küldte a rendező az üzenetet az érték, az eredetiség megerőszakolásáról.

Ez annyira feltette a mércét, hogy utána nem sok minden nyűgözött le. Közvetlen utána vetítették a C-dúr abszolút ellentétét, egy hatásvadász és néhol már röhejes (mikor Jézus Krisztus képét bemontírozzák az égboltra - hát itt is leesett az állam, de más okokból) alkotást szintén egy fiatal filmestől és nyilván az előzőhöz hasonló technikai vonatkozásokkal.

 Ezután mélypont következett, hát az ezt követő három kisfilm - és tényleg nem akarok nagyképűnek mutatkozni - rossz volt. Amit még kiemelnék, az egyértelműen a nap utolsó vetítése, egy háborús kisfilm. Itt megtanultam, hogy sose csináljak háborús filmet. Tetszett, hogy valódi CGI-t használtak benne! Ez meglepett, s ebből is következik, hogy mennyi energia és fáradozás kellett a megvalósításhoz. A szürke, kissé élettelen képek nagyon tetszettek, a hangokkal és magával a rendezéssel sem volt nagy gond. Ha ez egy családi felmenőknek készült megemlékezés lett volna, akkor az borzasztó kedves gesztus lehetett volna. Így egy igényes háborús kisfilmet láttunk. Az meg, hogy nekem nem tetszett, egyéni probléma.

Ha itt a fenti kollégisták lesznek oly kedvesek, hogy a második nap után is írhatok a filmekről, akkor nem marad el a szöveg. Bár, az a pár üveg bor, amit elfogyasztottak, biztos hozzájárult, hogy ilyen engedékenyek voltak velem.

2009. AUGUSZTUS 30.

Diákfilmszemle - 2.

Mivel a keddi nap után nem volt lehetőségem napi beszámolót írni, így a 2. felvonásban beszámolok az összes többi filmről, a harmadik cikkben pedig minden egyéb következik. De előbb egy kis reklám abszolút kedvencemnek, a C-dúrnak.

Szerda, második nap
Az alkotók nevét nem akarom leírni, mert ebből még bármi kisülhet, bár ha perre kerülne sor, azt hiszem, a teljes Szemle nevében bíró elé állítanám a Drágán, add a névjegyed elkövetőit. Egyébként egy 120+95 perces filmről van szó, s ha jól hallottam, a készítők általános ötödikben készítették. Ennél többet nem hinném, hogy kell mondanom. Egyébként szerdán éleződött ki talán leginkább az én nagy félelmemből, a dialógusokból eredő problémák: a filmekben szereplők javarészt beszédtechnikailag képtelenek voltak hibátlanul beszélni, maximalista, pedig legkevésbé én lehetek, de egy félrecsúszott hangborzasztóan kizökkent a filmből. Sért. A szöveg életszagúságára is nagyon figyelni kell, lassan azt hiszem - következő filmterveimet tekintve -, ebben majd én is szerzek némi tapasztalatot. Néhány film kiváló képminőséggel villantott, irigykedésem ilyenkor öltött hatalmas méreteket, azonban sikerült felfigyelnem egy áldokumentarista darabra, amiben minden egyes megszólalót egyazon kameraállásból vettek, s mindannyian a képernyő ugyanazon részét töltötték be. Ez nagyon álmosító, néhány változatosabb állással hatásosan fenn lehet tartani a figyelmet. Megemlítenék még egy elég sok műfajt felölelni próbáló filmet, ami elképesztően jól indult, stílusos és van légköre. Viszont a vége felé hirtelen átugrott egy viccesebb hangvételből melankolikus drámázássá, ez sajnos agyonnyomta az egyébként remek ötletet, és egészen addig jó kivitelezést.

Csütörtök, harmadik nap
Remekül indult! Egy másfél órás dokumentumfilmmel kezdődött a nap, én személy szerint előre viszolyogtam tőle, egyrészt a hossza miatt, másrészt pedig, mert történelmi témát ölel fel. Azonban ez az alkotás (Görög tragédia) kegyetlen jól működött, egyszerűen én, ismétlem, én élveztem, a töri ellenére is. A rendezés kifogástalan, magának a filmnek van egy íve, eljut A-ból B-be, mindez prímán levezényelve. Egyszerűen volt íze, világa. Az pedig, hogy egyik-másik riportalannyal száz százalékig azonosulhattunk érzelmileg, feltette az i-re azt a bizonyos pontot. A továbbiakban ismét remek képi világból, kiváló vágásból és jó hangból építkező filmeket láttunk, egyik-másik a technikai vonalon óriásit villantott, a másik oldalon viszont nem sok minden maradt. Egy izének, pedig új bekezdést kell nyitnom. Egyelőre kiheverhetetlen élményként tekintek rá, címével ellentétben én nem maradom Emlék nélkül. Pláne, mivel épp az én filmjeim előtt vetítették. A készítő nevét nem írom le, ezúton kérem a Diákfilmszemle összes látogatója nevében (és azokéban is, akik nem látták), hogy ne. Hajtogass papírrepülőt, menj ki a játszótérre.. De ne próbálj filmet készíteni. Egyszerűen kifejezhetetlen, szókincsem nem ér fel olyan magasságokba, hogy a megfelelő jelzőt megtaláljam rá, de ígérem, igyekezni fogok. Kedvenc pillanatom volt, mikor az egyik nézőnek épp behoztak egy szelet pizzát, s egyszerre minden tekintet rá irányult, kifejezve a film (rossz szó) iránti mérhetetlen érdeklődést. Szóval, all-time kedvencem után egy apró technikai bökkenő kíséretében vetítettek minket. Próbáltam a zsűri arcáról leolvasni valamit (főleg, hogy mögöttük ültünk). Hogy mit szóltak mindehhez, arról majd a 3. bejegyzésben bővebben írok.

Péntek, negyedik nap
Eddig is volt pár vicces pillanat. Na de az első filmnél! Dőltünk a röhögéstől a zsűrivel egyetemben, mikor egy papot húsz perces dumán keresztül konferáltak fel, mikor megjelent az említett személy, két alig hallható mondat (mise közbeni tüsszögés/köhögés) után véget ért a jelenet. Ez a fulladásig tartó röhögés sokat emelt a nap színvonalán. Öt óra felé következett a nap szenzációja, Az olcsó másolat, egy uszodai filozofálgatás döbbenetesen jó hangulattal és eredeti gondolatok közvetítésével, s mondanom sem kell, kifogástalan képminőséggel. Ez volt péntek C-dúrja. És ez még csak fokozódott! Tényleg ez a nap volt a legjobb színvonal terén. A Coming soon az első filmhez hasonlóan könnyfakasztóan vicces volt, csak épp megbújt benne az igényesség is. Maróan ironikus kitekintés a filmháttér műsorokba.

Szombat, ötödik nap
Rögtön az első között megbújt egy vasárnap díjazott alkotás, egy dokumentumfilm Béla báról, aki pár pohár bor után feledhetetlen alakítást nyújtott. Az alakítás nem is jó szó, itt egyszerűen életszerű volt minden, a régi bútorok, pedig felidézték azt a kissé dohos, áporodott szagot, egyszóval megvolt a várva várt miliő, benne Almásháza legidősebb lakosával, aki az egyik pillanatban a végletekig nevettet megszólalásaival, egy momentummal később, pedig ridegen tér át élete mély pontjaira, hogy szó szerint arcunkra fagyjon a mosoly. Utána az ismételt mélypont, ismételten átpörgetve: a Drágán add a névjegyed bravúros alkotói új filmmel villantottak. Öt percig bírtuk, majd a zsűri kért egy 32x-es pörgetést a DVD-lejátszóra. A vetítések lezárásaként láthattuk az általános iskolások filmjeit, mijakedvencszíned-féle riportokkal (egyébként nagyon kedves volt, mínusz 5-10 perccel tényleg jó lett volna). Egy testvérpár két flash-animációja volt az általános iskolás kategória csúcsa, s idő közben felbukkant még egy igazi tornaóra is, elképesztően jó vágással, melyért szintén egy kisiskolás felelt.

 Polifilm International
Délelőttönként, pedig nézhettük (=nézhettem) a külföldön díjakat, bezsebelő kisfilmeket, melyek közül kettőt emelnék ki szívem szerint. Az egyiknek sajnos nem tudom a címét. Lényege, hogy a tengerparton találkozik két magányos szülő, akik annyira megtetszenek egymásnak, hogy gyermekeikről teljesen elfeledkeznek. Az anya gyakorlatilag odébb dobálja a lányát, hogy az elcsituljon, s hallgathassa a férfit. A végén pedig csaknem tragédiába torkollik a nap, majd idegenekként távoznak a partról. A másik, talán még ennél is jobb, Wave címre hallgató mestermű érzéketlenül veti oda a nézőnek, amint a parton pihenő kisfiú édesanyja megfullad a vízben egy másik úszó által. A nő előtte megkért egy arab férfit, hogy vigyázzon a gyerekére. Rasszizmus, politika, erkölcsi kérdések tömkelege húsz percben: a nemzetközi vetítések gyöngyszeme. Minden másról, illetve az eredményhirdetésről a 3. bejegyzésben. Folytatása következik…!

2009. SZEPTEMBER 9.

Diákfilmszemle - 3.

Ígértem a Diákfilmszemléről egy átfogóbb, mindenre kitérő cikket, melyet ezúton sem törlesztek, ugyanis a változatosság kedvéért az írás a FilmVirtus online filmmagazinjában jelenik majd meg a hónap közepén. Innentől kezdve érvényes tehát a kijelentés, miszerint a blog visszatér a régi kerékvágásba. Eddig egy újabb írás jelent meg a Két szerető című filmről, a továbbiakban pedig - ha lassan is - érkezik A dolgok állása, a Kettős játék, és valószínűsíthető a District 9 illetve a Pokolba taszítva kritikája is.